Dr. Sipos Attila

Dr. Sipos Attila szülész-nőgyógyász osztályvezető főorvos, a női inkontinencia és a női nemi szervek süllyedéseinek helyreállításával foglalkozó specialista

Tanulmányok, szakmai előélet

A Debreceni Orvostudományi Egyetemen diplomázott. 1989-ben kapta kézhez az orvosi diplomát, majd szülészet-nőgyógyászatból szakvizsgázott. Akkoriban nehéz volt ebben a szakmában elhelyezkedni. A Szabolcs megyéből származó orvos, Nyíregyházára került. Az akkor 200 ággyal és közel 4000/év szülésszámával működő óriási osztály nagyon jó helynek bizonyult a szakmai alapok megteremtéséhez. Eleinte menopauzális medicinával foglalkozott. A hormonpótlás és a vérzészavar kezelése ma is a munkája részét képezi.
2000-ben, az akkori osztályvezetője javaslatára kezdett alaposabban foglalkozni az inkontinenciával, az urogynekologia-val. Már akkor látták, hogy az általános műtéttanban javasolt eljárások sok esetben sikertelenek vagy gyakran újulnak ki a vizeletcsepegések és a medencefenék süllyedések. Ezekben az években került Magyarországon bevezetésre a TVT, a feszülésmentes hüvelyi szalagműtét, mely forradalmasítani tudta az inkontinencia sebészi ellátását. A tudást nem adták ingyen. Gyakran járt a Pécsi és a Budapesti Urológiai Klinikákra, hogy tovább képezze magát. A prolapszus ellátásába bekerültek a hüvelyi hálók, új műtéti típusok „születtek”. Ezek mindegyikénél bábáskodott az évek során, valamennyi műtéti eljárást biztonsággal tudott alkalmazni. A teljesen új profil megteremtése, fenntartása, az implantátumok biztosítása nem kis nehézséget okozott a nyíregyházi évek alatt. Ugyanakkor látta, hogy milyen jók a műtéti eredmények, érdekelték a „miért”-ek, egyre jobban belevetette magát a témába. 
Műtéti eredményeiről, meglátásairól kongresszusokon számolt be. Ezek révén jutott el 2009-2010-ben a Telki Magánkórházba, majd meghívást kapott a Kistarcsai Flór Ferenc Kórházba. Itt először rész munkaidőben dolgozott, de a sok műtét lehetősége erősen vonzotta, így eljött Nyíregyházáról. 2013-ban Ő lett a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház nőgyógyászatának osztályvezetője. Nem volt könnyű 23 évet maga mögött hagyni, és újra kezdeni az agglomerációban, de megérte! Kinyílt az út: Németországban sokat tanulhattott: Hagen-ben Jacek Kociszewski-től. A medencefenék diagnosztikája új alapokra került, amikor bevezette a Jacek Kociszewski általt oktatott ultrahangvizsgálatokat. A műtéti indikációkban az Integrál Teóriát (Petros) követve az eredményei mindennél jobbak lettek. Több németországi medencefenék központ rendszeres „látogatója” ma is, munkája során alkalmazza az ott elsajátított (hüvelyi és laparoscopos) műtéti eljárásokat. Mindezeket fel tudja kínálni a magyarországi pácienseinek.

Hogyan kapcsol ki?

„Szabadidőmben igyekszem minél több időt tölteni a természetben. Legyen ez egy séta a domboldalon, kerékpározás vagy hétvégi kirándulás.
Gyermekkorom óta sportolok (kézilabda, asztalitenisz főleg), hiányzik az aktivitás. Jelenleg amikor tehetem kerékpárra pattanok, kocogok, vagy uszodában próbálom a fizikai erőnlétemet biztosítani.  Szeretek síelni is.
Szabadság alatt tengerpart, vagy rövidebb városlátogatások jöhetnek szóba Európában.”

Vizsgálatok

Közösség

Ne maradjon le semmiről, nézze meg közösségi oldalunkat!

Tovább

Youtube

Videóink.

Tovább
Powered by WEBAPIX
Visszahívást kérek