2018. 03. 01.

KÖSZÖNET :)

Kedves Róbert Magánkórház Dolgozói!

 

Szeretnék köszönetet mondani Önöknek - november 6-án műtöttek endometriózis gyanúval / cisztával, megspékelve egy magasabb tumormarkerrel. Mivel előtte még sosem műtöttek, eléggé izgultam.

 

Már az operációt megelőző vizsgálatok során is fantasztikus emberekkel találkoztam: Kresznerits Judit és Murányi Henrietta kedvessége és figyelmessége máig bennem maradt, Dr. Dede Balázs által végzett vizsgálat egyik legkedvesebb emlékem, minden szükséges információval ellátott, de ugyanakkor hihetetlen szórakoztató is volt és szinte "eladta" nekem a műtétet - itt nyugodtam meg először igazán. Hihetetlenül hálás vagyok neki és Henriettának is.

Aztán jöttek a fantasztikus ápolónők: Halász Szilvia, Prezenszki Éva és sajnos két hölgynek nem jegyeztem meg a nevét, 6-ai nappalos és éjszakás ápolónő. Tőlük bármit kérhettem, segítőkészek, figyelmesek voltak és mindig mosolyogva válaszoltak, biztattak a műtét utáni első felülésnél, lépéseknél.

 

Habár csak kb. 1 perces emlékem van a műtőből :) és nem is láttam, de nagyon kedves volt Dr. Vasvári Barbara, és aki "hozzá jutatott", Gríz Adalbert valamint Grizné Csémy Judit, aki telefonban adott rendkívül kedvesen felvilágosítást. Illetve Dr. Tekse István, akivel ugyan csak a műtét előtti ultrahangnál találkoztam, de olyan kedvesen mosolygott végig, hogy egy pillanatra el is felejtettem, mi vár rám.

 

És természetesen hatalmas köszönet Dr. Rucz Árpádnak, aki már az első perctől fogva megnyugtatott, hogy a tumormarker miatt ne aggódjak (persze azért aggódtam:), aki már a fájdalmaimból megjósolta, hogy nem csak a petefészekben fog találni valamit (így is lett), és aki valóban pirinyó hegeket "hagyott maga után".

 

És külön köszönet Dr. Szakonyi Tibornak, aki jó pár évvel ezelőtt világra segített és most is minden nap benézett hozzám és folyamatosan támogatott és jókedvre derített - és persze aggódó Édesanyámat is.

 

Habár feltehetőleg Önöknek az esetem messze nem volt egyedi, nekem rengeteget jelentett, hogy ilyen környezetben estem át életem első műtétén - hálás szívvel gondolok vissza mindenkire.

 

Minden jót kívánok Önöknek és Kollégáiknak, legyen nagyon büszkék emberségességükre.

 

Köszönettel:

S.J.