A rejtett here

Előfordul, hogy az újszülöttnél a here nem tapintható a herezacskóban. Ebben a korai időszakban a sebész még bízik abban, hogy a here leszáll néhány héten belül, ám, ha ez nem történik meg, valószínűleg műtétre lesz szükség, melyet kiváló gyermeksebész szakorvosunk végez. 

 

A herék a magzati élet során a hasüregben fejlődnek, nagyjából a 28.magzati héten kezdenek a herezacskó felé vándorolni. Három hónapos kor után már csak nagyjából a gyerekek egy százalékánál nem fejeződik be ez a folyamat. Ha a here a leszállási útvonalán elakad, retencióról, vagy rejtett heréjűségről beszélünk. Ha a here ugyan vizsgálat közben a herezacskóba simítható, de onnan visszaugrik, ingaheréről beszélünk. Igen ritkán előfordulhat az is, hogy a már leszállt here a herezacskóból újból visszahúzódik. Az is lehetséges, hogy a here ki sem fejlődött, vagy már a magzati életben elpusztult. Rejtett heréjűség esetén mindig szükséges beavatkozás, hiszen a rendellenes helyen megrekedt here hormontermelő működése, és a termékenység veszélybe kerül. Sajnos nagyobb a herecsavarodás és a here daganatos megbetegedésének az esélye is.


Így derül fény az elváltozásra

Az újszülöttek vizsgálatának szerves része a herezacskók áttapintása. Ha a neonatológus eltérést tapasztal, erre fölhívja a szülők figyelmét, és jelzi a szülészeti zárójelentésben a gyermek háziorvosa felé, aki időről időre ellenőrzi a herezacskókat, és gyermeksebész szakorvoshoz irányítja a szülőket a kisbabával. A szakorvos fizikális vizsgálatot végez. Az elakadt here sokszor a lágyéktájon tapintható. Ha a here nem tapintható itt sem, akkor feltételezhetően a hasüregben rekedt. Amennyiben ultrahang-vizsgálattal sem található, akkor laparoszkópos műtéttel kell megkeresni. A beavatkozás elvégzését a szakorvosok egyéves kor körül, lehetőleg az előtt javasolják.


Kezelés

Mivel a herék leszállását hormonális folyamatok irányítják, kétoldali rejtett here esetén szóba jöhet hormonkezelés, amely a gyakorlatban egy injekció-sorozat. Ha a kezelés nem jár eredménnyel, műtéti megoldást kell választani. A cél a működőképes herék felszabadítása és rögzítése a herezacskóban. Ha a here súlyosan fejletlen vagy csökevényes, el kell távolítani.


Felkészülés a műtétre

A beavatkozás előtt szükséges konzultálni az intézmény aneszteziológusával. Az ő véleménye befolyásolhatja a felkészülés módját. Altatás előtt hat órával már nem szabad enni, inni. Ha laparoszkópos műtét mellett dönt az orvos, előző nap délután már csak folyadékot szabad fogyasztani. A műtét előtt szükség lehet beöntésre is.


A műtét menete

Ha az elakadt here a hasfalon kívül tapintható, akkor a lágyéktájon ejtett apró bemetszésen át végzi a sebész az operációt. Ha a here nem kitapintható, akkor a hasfalban vagy a hasüregben kell keresni. Általában laparoszkópos módszerrel történik a beavatkozás: egy kis metszésen át a hasüregbe vezetett eszközök segítségével. A műtét altatásban történik. Előfordulhat, hogy olyan rövid az ondózsinór, hogy a here nem ér el a herezacskóig. Ebben az esetben a végleges megoldás egy későbbi, második műtéttel történik.


Lábadozás

Műtét után néhány órán át még feküdni kell, a kis beteg infúziót kap. Pár óra múlva ihat, de az altatás napján még nem ehet szilárdat. Ha minden rendben van, akár aznap, legkésőbb másnap távozhat az intézményből. Otthon felkelhet, sétálhat. Ugrándozni, sportolni csak négy hét elteltével lehet. A rejtet herével operált beteget orvosa figyelemmel kíséri, ellenőrzi a herék állapotát, növekedését. Ha műtét után bármilyen eltérést tapasztal, a beteg fájdalomról számol be, vagy nagyobb duzzanatot érzékel, forduljon kérdéseivel operáló orvosához!


Munkatársak