Fül-orr-gége betegségek gyermekkorban

A csecsemőket és kisgyermekeket érintő betegségek többsége felső légúti betegség. Sajnos, őket jobban leveri a lábukról a „kis nátha”, mint a felnőtteket. Ennek pedig számos oka van.

Immunrendszerük még nem olyan fejlett, mint a nagyoké. Nem tudnak még hatékonyan orrot fújni. A pici gyerekek testfelépítése sajnos megkönnyíti a kórokozók bejutását és elszaporodását. A felső légutak rövidebb, szűkebb járataiban könnyebben okoz elzáródást már kevés váladék is. A felső légúti betegségekkel együtt járó kellemetlenséget, fájdalmakat is rosszabbul tűri a gyermek, és nehezebben működik együtt a gyógyulásért vívott folyamatban a szülővel. Sajnos a nem kezelt felső légúti problémák krónikussá válhatnak, akár felnőtt korig is elkísérhetik a beteget.

Száz szónak is egy a vége, a fül, orr, gége betegségeit a legjobb megelőzni, vagy hamar kikúrálni, ezt pedig fontos olyan szakorvosra bízni, aki a legtöbb tudással és a legnagyobb gyakorlattal rendelkezik a területen.

 

A gyermek fül-orr gégészeti vizsgálata

Az első találkozás részletes beszélgetéssel kezdődik, melyből az orvos megtudja a szükséges információkat, a születés körülményeitől az eddigi betegségeken át egészen a családban előforduló fül-orr-gégészeti problémákig. A beszélgetés jó lehetőség arra is, hogy oldódjon a gyermek szorongása. 

Ezután fizikális vizsgálat következik: a fül, az orr és a torok alapos megtekintése. A betegségnek megfelelően az orvos elrendelhet még laborvizsgálatot, képalkotó vizsgálatot (MRI, CT), hallásvizsgálatot vagy egyéb műszeres vizsgálatot. Az orvos az anamnézis, a tünetek, a leletek és az összkép alapján felméri, milyen terápiás lehetőségek jöhetnek szóba.

Előfordulhat, hogy valamely krónikus betegség esetén a teljes gyógyuláshoz műtétre van szükség. Kórházunkban nagy gyakorlattal rendelkező fül-orr-gégész  végzi szükség esetén az orrmandula, garatmandula műtétet, vagy krónikus középfül-gyulladás esetén grommet tubus behelyezését.

A műtét előtt a szülők és a gyermek is bőséges információt kap a beavatkozás menetéről, a teendőkről, a lábadozásról. A műtét gyermekek esetében mindig altatásban történik. A műtét utáni kórházban töltött idő alatt fül-orr-gégészeti szakápolók vigyáznak a kis beteg egészségére, szükség esetén az operáló orvos is behívható.

 

Minél előbb szakorvoshoz!

Bár a házi gyermekorvosok nagyszámú felső légúti betegséggel küzdő gyermeket látnak, a visszatérő vagy speciális fül-orr-gégészeti problémák terápiáját a legjobb minél előbb szakorvosra bízni, hogy megelőzzük a betegség krónikussá válását.