Jogszabályok

A terhesgondozás jogi szabályozása

Amennyiben a nő a terhesség megtartása mellett dönt, a védőnő kiállítja számára a Várandós anya gondozási könyvét. Ebben vezeti az általa elvégzett vizsgálatok eredményeit. Gondozási kiskönyvet csak védőnő állíthat ki. Ezután azonban mind a területi várandós gondozóban dolgozó szakorvos, mind a kórházban az anya választott orvosa tehet bele bejegyzést. Az anyasági támogatás igénybevételéhez legalább négy orvosi bejegyzésre van szükség.

A várandósság alatt az anyát a szülész-nőgyógyász javaslatára a házi orvos betegállományba veheti. [A terhesgondozás rendjét és a feladatok megosztását a 33/1992. (XII.23.) NM rendelet "A terhesgondozásról" szabályozza.]


Az újszülött jogképessége

Az 1959. évi IV. törvény A Polgári Törvénykönyvről 9§-a szerint a jogképesség az embert, ha élve születik, fogamzásának időpontjától kezdve illeti meg. A fogamzás időpontjának a születéstől visszafelé számított háromszázadik napot kell tekinteni; bizonyítani lehet azonban, hogy a fogamzás korábban vagy későbben történt. A születés napja a határidőbe beleszámít.

Az élveszületett ember fogamzásának időpontjától, azaz a születése napjától visszafelé számított háromszázadik naptól jogképes. Az élveszületett ember jogképessége általános, egyenlő és feltétlen.

A magzat, a jelenlegi hatályos magyar jogi szabályozás szerint, nem jogalany. A Ptk. gondoskodik a megszületendő gyermek érdekeiről, s ezt technikailag a magzat jogképességének az élveszületés feltételéhez kötött elismerésével oldja meg. A hatályos jogi szabályozás szerint a méhmagzat jogképessége általános, egyenlő, de élveszületésétől függően feltételes. A méhmagzat jogképessége tehát élveszületésével válik feltétlenné.


Az újszülött családi jogállása

Azt, hogy jogilag kit kell a gyermek apjának tekinteni, a Családjogi törvény 35-39. §-ai határozzák meg. (Szemben az anyai jogállással, amit jogfelfogásunk ténynek tekint, az apai jogállást vélelemnek tartja.) E szakaszok szerint a jogilag elismert apaság az anya házasságán, a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozaton, az apaság bírói megállapításán és az anya utólagos házasságkötésén, illetőleg 1989. július 1-jét követően már a reprodukciós eljáráson is alapulhat.


Különleges védelem az európai szociális karta szerint

A közelmúltban Magyarország is ratifikálta az Európai Szociális Chartát, amelynek rendelkezéseit 1999. augusztus 7-től hazánkban is kötelező alkalmazni. Ez a nemzetközi egyezmény több, a nők számára nélkülözhetetlen garanciális szabályt is tartalmaz.


Különleges védelem

A szerződő felek, így Magyarország is alapelvként rögzíti, hogy a dolgozó nőknek anyaság esetén (a többi dolgozó nőnek pedig egyéb más esetekben) a munkájuk során joguk van a különleges védelemhez. Az anyáknak és a gyermekeknek - tekintet nélkül családjogi helyzetükre és családi kapcsolataikra - joguk van a megfelelő szociális és gazdasági védelemre.

Az egyezmény külön cikket szentel a dolgozó nők védelemhez való jogának tényleges biztosítására. E szerint Magyarország is kötelezettséget vállalt arra, hogy fizetett szabadság, megfelelő társadalombiztosítási ellátás vagy közalapokból származó ellátás révén biztosítja, hogy a nők gyermekük születése előtt és után összesen legalább 14 hét szabadságot kapjanak. Jogszerűtlen felmondásnak tekintendő továbbá, ha a munkaadó a szülési szabadság idején, vagy olyan időpontra mond fel a nőnek, amikor a felmondás a korábbiakban meghatározott szabadság alatt lépne hatályba.

Biztosítani kell, hogy a kisgyermekeiket gondozó anyák erre a célra kellő munkaidő-kedvezményt kapjanak. Az iparban szabályozni kell a dolgozó nők foglalkoztatását az éjszakai műszakban. Tilos a női dolgozók foglalkoztatása a föld alatti bányászatban, és szükség szerint minden más olyan munkakörben, amelynek veszélyessége, egészségtelen vagy fárasztó volta miatt ez indokolt.

Magyarország már hosszú ideje megfelel az Európai Szociális Charta előírásainak, ezek a kérdések a jogi szabályozás területén már mind megoldottak, így az egyezmény ratifikálása - bár garanciális jelentőségű a női munkavállalók tekintetében - lényeges változást nem idézett elő a nők helyzetében.


Munkajogi szabályozás

A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) - az alkotmányos alapelveknek és a nemzetközi kötelezettségeknek megfelelően - szintén rögzíti a diszkrimináció általános tilalmát, tiltja a munkavállalók közötti indokolatlan különbségtételt, a munkaviszonnyal össze nem függő körülmény miatt történő megkülönböztetést. Nem tekinthető azonban hátrányos megkülönböztetésnek az olyan különbségtétel, amely egyértelműen a munka jellegéből vagy természetéből következik. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 97. számú állásfoglalása szerint különösen ilyennek tekintendő az alkalmazásnál az olyan munkakörök kizárólag férfiakkal való betöltése, ahol a munka jellege vagy természete és a munkakörülmények kizárják a nők foglalkoztatását. Más esetben a nő alkalmazása például terhessége miatt sem tagadható meg. A magyar törvényi szabályozás külön kiemeli, hogy a munkáltató megkülönböztetés nélkül köteles biztosítani - kizárólag a munkában eltöltött idő, a szakmai képességek, a gyakorlat, illetve a teljesítmény alapján - a munkavállaló magasabb munkakörbe való előrelépésének a lehetőségét.


Kártérítés

Abban az esetben, ha a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megszegése miatt tényleges károsodás történt, a károsodott személy kártérítést követelhet, de e nélkül is élhet a személyiségi jog védelmének polgári jogi eszközeivel. Minden vitás esetben a munkáltató köteles bizonyítani, hogy diszkriminációmentesen járt el, a munkavállalónak elég csupán hivatkoznia arra, hogy hátrányos megkülönböztetés érte.


Fokozott munkajogi védelem

A törvény kötelező előírása alapján a nőt nem szabad olyan munkára alkalmazni, amely rá nézve bármely hátrányos következménnyel járhat. Nőt csak alkatának megfelelő munkakörben szabad foglalkoztatni, a terhes, illetőleg szoptató nő munkakörülményeit pedig az állapotának a legmegfelelőbben kell kialakítani, lehetővé téve részére a gyermek ápolását, illetve gondozását. A nő nem foglalkoztatható olyan munkakörben, illetőleg olyan munkakörülmények között, amelyben a munkavégzés az egészségére, testi épségére vagy a gyermekeire fokozott veszélyt jelent.

Terhes nő esetében a foglalkoztatási tilalom a rendeletileg [33/1998. (VI. 24.) NM rendelet a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről] meghatározott munkakörök és munkakörülmények mindegyikére kiterjed. Amennyiben az ilyen munkakörben foglalkoztatott nő nem jelenti be a terhességét, a munkáltatót nem terheli felelősség.

A törvény kötelező előírása alapján a nő terhessége megállapításától gyermeke egyéves koráig éjszakai munkára és túlmunkára nem vehető igénybe.


Rugalmas szabályok

A munkajogi szabályozás több, viszonylag rugalmas, „individualizált" védelmet is biztosít a nők számára. Így a terhes nők áthelyezése, illetve megváltoztatott feltételek melletti foglalkoztatása a terhes nő kezdeményezésétől függ; a foglalkoztatási feltételek átmeneti megváltoztatásához, azaz az új munkahely, munkakör kiválasztásához a terhes nő beleegyezése szükséges. Ugyanez a jog illeti meg a nőt a gyermeke születése után, annak egyéves koráig is. Csecsemő örökbefogadása esetén az örökbe fogadó nőnek járnak ezek a kedvezmények.

A törvény kompenzálja az így esetleg előálló bércsökkenést is azzal, hogy a nő keresete az áthelyezésével nem csökkenhet akkor sem, ha rövidebb idejű vagy több műszakosból egy műszakos munkakörbe helyezik át. Abban az esetben, ha a munkáltató sem ideiglenes áthelyezéssel, sem a munkafeltételek megfelelő módosításával nem tud a nő egészségi állapotának megfelelő munkakört biztosítani, a nőt a munkavégzés alól fel kell mentenie, és erre az időre részére állásidőre járó munkabért kell fizetnie.

A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 57. számú állásfoglalása szerint, mivel a törvény kifejezett rendelkezése értelmében az új munkakör kijelöléshez a munkavállaló hozzájárulása szükséges, a munkáltató adott esetben köteles több munkakör felajánlásával, illetve a munkakörülmények egyéb vonatkozású módosításával és a dolgozó nő terhességével, illetve anyaságával összefüggő és az egészségügyi követelményeken túlmenő körülmények figyelembevételével is messzemenő erőfeszítéseket tenni a dolgozó nő számára elfogadható új munkakör biztosítására. A dolgozó nőtől pedig együttműködési kötelezettsége alapján várható el, hogy a neki az előbbiek szerint felajánlott, az állapotának egészségügyi szempontból megfelelő munkakört elfogadja, ha ez - a körülményeire figyelemmel - aránytalan sérelmet nem okoz neki.


Kiküldetés, túlmunka

A munkavállaló nőt gyermeke 3 éves koráig a kiküldetés tekintetében is a fentiekhez hasonló jogok illetik meg, mivel beleegyezése nélkül ilyen jellegű feladat végzésére ezen időszakban nem kötelezhető. Érdemes azonban megjegyezni, hogy ez a rendelkezés a férfiakra hátrányos, mivel őket nem illeti meg ez a kedvezmény. Hasonló jellegű, ám a férfiakat sem kirekesztő szabályozás vonatkozik a túlmunkára, miszerint a gyermekét egyedül nevelő munkavállaló gyermeke 4 éves koráig csak beleegyezésével vehető igénybe túlmunkára.


Szabadság

A munkaviszony szünetelésének idejére is jár szabadság a szülési szabadság tartamára, valamint a 12 éven aluli gyermek gondozása vagy ápolása miatt kapott fizetés nélküli szabadság első évére.

A szülők döntése alapján a gyermek nevelésében nagyobb szerepet vállaló munkavállalót vagy a gyermekét egyedül nevelő szülőt évenként a 16 évesnél fiatalabb egy gyermek után 2, két gyermek után 4, kettőnél több gyermek után összesen 7 munkanap pótszabadság illeti meg. Ezt a kedvezményt a családok többségében a nők veszik igénybe.


Szülési szabadság

A várandós, illetőleg szülő nőt ezenkívül 24 hét szülési szabadság is megilleti, amit úgy kell kiadni, hogy abból 4 hét lehetőleg a szülés várható időpontja elé essen. A szülési szabadság a gyermek halva születése esetén az ettől számított 6 hét elteltével, a gyermek halála esetén a halált követő 15. napon megszűnik. A szülési szabadság a gyermek állami gondozásba adását követő napon szűnik meg, de a szülést követően ez esetben a szülési szabadság nem lehet rövidebb 6 hétnél. Amennyiben a gyermeket a koraszülöttek ápolására fenntartott intézetben gondozzák, a szülési szabadság igénybe nem vett részét a szülést követő egy éven belül, a gyermeknek az intézetből történt elbocsátása után is igénybe lehet venni.


Fizetés nélküli szabadság

A munkáltató ezen túlmenően - a szülési szabadság letelte után - a munkavállaló kérelmére köteles fizetés nélküli szabadságot engedélyezni a gyermek gondozása céljából a gyermek 3., tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek esetében annak 10. életéve betöltéséig, továbbá a gyermek betegsége esetén, az otthoni ápolás érdekében, a gyermek 12. éves koráig (a betegség tartamára).


Munkaidő kedvezmény

A törvényi szabályozás alapján a nőnek a szoptatás első 6 hónapjában naponta 2x1 óra, ezt követően a 9. hónap végéig 1 óra munkaidő-kedvezmény jár. Ikrek esetében a munkaidő-kedvezmény az ikrek számának megfelelő mértékben illeti meg az anyát. Erre az időre az anyának távolléti díjat kell fizetni.


Felmondási tilalmak

A nőket érintő legfontosabb garanciális munkajogi szabályozást a nők érdekkörébe eső felmondási tilalmak jelentik. Így a munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyt a beteg gyermek ápolására történő táppénzes állományba helyezés, a terhesség, a szülést követő 3 hónap, illetve a szülési szabadság, a gyermek ápolása, illetve gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadság időtartama alatt. Ezek a tilalmak nem vonatkoznak azonban természetesen a rendkívüli felmondásra, és nem zárják ki a közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetést sem.

  • Gyermekápolási táppénz


Táppénz jogosultság

Abban az esetben, ha a biztosított a gyermeke betegsége miatt keresőképtelen, a táppénzjogosultság időtartamát a gyermek kora határozza meg, valamint az, hogy a biztosított egyedülálló-e. A gyermekápolási táppénzt természetesen a szülők bármelyike igénybe veheti, a gyakorlatban mégis általában az anyák élnek ezzel a lehetőséggel.


Táppénzes idő

A gyermek 1 éves koráig időbeli korlátozás nélkül jár táppénz a gyermek szoptatása, ápolása címén. Az 1 évesnél idősebb, de 3 évesnél fiatalabb gyermek ápolására évenként és gyermekenként 84 naptári napra, 3 évesnél idősebb, de 6 évesnél fiatalabb gyermek esetén 42, egyedülállónak 84 naptári napra, 6 évesnél idősebb, de 12 évesnél fiatalabb gyermek esetén 14, egyedülállónak 28 naptári napra jár táppénz.

A gyermekápolási táppénz szempontjából egyedülálló:

  • aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált vagy házastársától külön él, kivéve ha élettársa van,
  • az, akinek férje sorkatonai szolgálatot teljesít,
  • akinek a házastársa munkaképtelen,
  • akinek a házastársa előzetes letartóztatásban van vagy szabadságvesztés büntetését tölti.

Egyedülállónak minősülnek továbbá azok a házastársak is, akik a vakok személyi járadékára jogosultak.


Családtámogatási rendszer

A családtámogatási ellátások köre hazánkban viszonylag szélesnek mondható, ezek az ellátások a gyermekek születésétől tanulmányaik végeztéig segítik a szülőket a nevelésben. Ebbe a körbe tartozik az anyasági támogatás, a gyermekgondozási segély, a gyermekgondozási támogatás, a családi pótlék és az iskoláztatási támogatás. Annak ellenére, hogy a jogi szabályozás szerint e támogatások nem kizárólag az anyákat illetik meg, a közfelfogásban ezek a támogatási formák mégis általában az anyasághoz kapcsolódnak, és ebből kifolyóan általában a nők veszik igénybe azokat.


Anyasági támogatás

Anyasági támogatásban részesül a szülést követően az a nő, aki a terhessége alatt legalább négyszer terhesgondozáson vett részt, azonban kivételt képez ez alól a koraszülés esete, amikor is a támogatásra jogosultsághoz elegendő az egyszeri terhesgondozás. A támogatás a jogosultat a gyermek halva születése esetén is megilleti. Bizonyos esetekben jogosult lehet e támogatásra az örökbe fogadó szülő és a gyám is. Az anyasági támogatás összege azonos a gyermek születésének időpontjában érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének 150 százalékával.


GYES, gyermeknevelési támogatás

Gyermekgondozási segélyre jogosult a szülő a gyermeke 3. életévének betöltéséig, valamint a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeke 10 éves koráig.

Gyermeknevelési támogatásra - a legfiatalabb gyermek 3. életévének betöltésétől annak 8 éves koráig - csak azok a szülők jogosultak, akik saját háztartásukban legalább 3 kiskorú gyermeket nevelnek.


Családi pótlék

Családi pótlék illeti meg a szülőket a saját háztartásban nevelt, még nem tanköteles gyermek után. Emelt pótlékra jogosult a szülő a saját háztartásban gondozott tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermekre tekintettel. Az a szülő, aki saját háztartásában tanköteles gyermeket nevel, vagy akinek a gyermeke ugyan már nem tanköteles, de a 20. életévét még nem töltötte be, és általános iskolai, szakiskolai vagy középiskolai tanuló, a családi pótlékéval megegyező összegű iskoláztatási támogatásra jogosult.


Munkatársak